Gokukoku no Brynhildr

Brynhildr in the Darkness

Akkor nem is húznám tovább a szót, ismerkedjünk meg főszereplőnkkel, a szöszi Murakamival, aki látszólag hétköznapi srácnak tűnik, sőt, igazából az is... Bár kicsit zárkózott és annyira az osztálytársaival sem barátkozik, talán ennek köszönhető, hogy ennyire jók a jegyei, ugyanis nem igazán vonja el semmi a figyelmét a tanulásról. Bár azért a klubtevékenységekben próbál aktívan részt venni, már amennyire aktívnak nevezhető, hogy egyedüli tag egy klubban. Ez a klub nem más, mint a csillagász klub, ahol Murakami egy régi csillagvizsgálóban fürkészi az eget, itt nyugodtan a gondolataiba tud merülni és egy lányra gondolni, akit egy szerencsétlenség következtében már több mint tíz évvel ezelőtt elveszített. Ezt a lányt Kuronekónak hívták, és amellett, hogy nagyon kedves és aranyos lány volt, szentül hitt a földönkívüliek létezésében és azt állította, hogy látott is már idegeneket, amit szeretett volna a fiúnak is megmutatni. Azonban az odavezető úton egy végzetes baleset érte a gyerekeket, amit Murakami túlélt, Kuroneko azonban életét vesztette. Hiába teltek el hosszú évek, főhősünk még most sem tudta teljesen túltenni magát ezen a tragédián, még mindig elevenen élnek benne a történtek. Viszont azt még legelvetemültebb álmában sem merte volna gondolni, hogy hamarosan újra láthatja legkedvesebb barátját, vagy talán csak a hasonmását? Ugyanis az egyik nap egy új tanuló érkezik az osztályba. Egy lány, aki Kuroneko kiköpött mása, legalábbis hatalmas a hasonlóság az akkor meghalt kislány és a most érkezett új tanuló között, akit Kurohának hívnak. Murakaminak természetesen egyből gyanúsak lesznek a dolgok és felmerül benne a kétely, hogy talán nem is halt meg az ő hőn szeretett Kuronekója. Azonban hamarosan csalódnia kell, ugyanis a lány biztosítja róla, hogy téved és ők soha nem találkoztak. Azonban a sors, vagy talán egy véletlen(?) baleset úgy hozza, hogy a két fiatal mégis összebarátkozik, sőt Murakami mondhatni a lány támasza lesz, ugyanis olyan múlt áll Kuroha mögött, ami épp ésszel nehezen fogható fel.

MEGTEKINTÉS: 6,346
TÍPUS: Sorozat
KIADÁS: 2014-04-06
STÚDIÓ: Arms
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 17+
RÉSZEK: /
FORDÍTÓ: -
FELTÖLTVE: 2023-04-18 19:32:59
LINKEK: MAL
ÚJ DISCORD SZERVER: > KATT <

ELŐZETES

×

ÚJ DISCORD SZERVER!

Kedves mindenki, a korábbi AnimeDrive Discord szerver törlésre került. Ennek következtében kénytelenek voltunk új szervert létrehozni.

A szintek és rangok mindenkinél nulláról indulnak újra.
A szerver jobban elkülönül, de még mindig része az AnimeDrive és MovieDrive oldalaknak.

Az új elsődleges irányzat a közösségi szerver lét. Reméljük jól fogjátok magatok érezni.

Csatlakozz!